2013. szeptember 12., csütörtök

Paradoxon esszencia



Néha engedni kell, a csábításnak
Hogy a Lélek mélyére ássa
szövevényes, ám egyszerüen édes
illatos esszeciáját
Mi tovaillan, a következő pillanatban...
Mert nincs enyém, tiéd
ami van az a minden Lét
Áthat, megsimogat,
arcon csókol
megölel, elringat
Nincsenek határok,
nincsenek korlátok
Nincsen semmi,
semmi ami átfog
csupán határként öleli át
a határtalanságot
Távolság a közelségben
oly szükséges,
mint a fényes fénytelenségben
szivárványként ragyogó
éktelenül ékességes
illatosan mámorító rózsaszál...
Mi szemünknek kellemes látvány
ám de gyorsan "leszakítván"
kezünkbe szúró fájdalomként
mélyreható
felejthetetlen élmény...
Szeretem a paradoxon élet
szövevényes, ám de egyszerüen édes
Illatos esszenciáját
Mi ha úgy adódik
Tovaillan a következő pillanatban...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése