2013. április 15., hétfő

A Lélekzet


"Mikor simogatsz, a szó néma marad
pilláim lágyan lezárom, hogy csak ketten legyünk
beengedlek belső terembe,
s ott tartalak, így válik öröklétté a pillanat.
Ajkaim bezárom, s te még mélyebbre hatolsz,
felkúszol az élet kapujából, s szívembe olvadsz,
onnan árasztod el templomom.
Együttlétünkbe minden sejtem remeg.
Az idő eltünik, csak Most van!
Nincs emlék, csak az édes jelenlét
Egy mély sóhaj, s kicsúszol ajkamon
hogy végig simíthatsd minden pólusom
s, én gyönyörittasan újból beléd olvadok.
Lelkem az EGYben ragyog
Hang, Fény, Gyermeki kacaj
csak ennyi vagyok
So Ham
A Lét örömét élem"


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése