2012. január 4., szerda

Csodaszarvas





"Csontágyból ébredj lelkem,
Rögből törj ki szellemtestem,
Holdösvényen, ősök nyomán,
Táltos útján égfelé szállj!

Bölcs Véne Földnek, s Égnek,
Keltsd életre szarvas-énem,
Hadd vágtassak úgy mint régen,
Szabadon az égi réten."


Csodálatos Évnek nézünk elébe, mint az Ősi mondánkban a Csodaszarvasban,

megjelenik  a Nap földi jelképe.... az Égi Fény, Isten...

Az emberi tudat megvilágosodásának éve következik.
Minden "kiderül"...

Újra elkérkezett az Idő, hogy "haza térjünk", ugyan úgy ahogy Hunort és Magyart, Nimrod és Enéhnek fiát, az Isteni Gondviselés, Csodaszarvas képében vezérelte Őseink földjére.

Hiába élünk "Anyaföldünkön", mégis talajt vesztettünk a sötétség által....

Újra haza kell térnünk.

Nézünk Szívünk mélyére, hagyjuk felébredni Önmagunkban az Őserőt...




Götli Kinga: FénySzarvas


Szökkenő FénySzarvas a Mindenség szivárványfonalából
Eléd rajzolódik
Agancsvégei örvénybe csavarodnak
Szeme maga is fényspirál
FénySzarvas!
Ugorj, szökkenj a Mindenen át!
Vezess túl a sötétségen!
Fényed millió szín játékos tündöklése
Ragyogj!

Szökkenj!

Vezess!















Nagyon érdekes számomra, hogy a szarvas szimbolum, milyen erősen jelent meg számomra az Új Év, első napjaiban.

Müller Péter írásában, a férfi minta kapcsán figyeltem fel a "szarvastekintetre"...

 Ezzel a tekintettel az Életben is találkoztam, mindazzal, amiről kedvenc íróm ír: :-)

"Valaha a férfi tekintet legnagyobb erénye a tisztánlátás volt.
A tisztánlátás azt jelentette, hogy a férfi a szemével nemcsak nézett, hanem látott is.
Nem vetített semmit, mert vetíteni másra csakis olyasmit szoktunk, amit magunkban elfojtunk, vagy nem óhajtunk észrevenni, és az igazi férfi önmagával tisztában van - nincs mit vetíteni.
Ez a tisztánlátás lélektani értelme.


Az ilyen emberi tekintetben van valami sugárzó napszerűség.

 Ha valakire ránéz, az úgy érzi, rásüt a nap. Hogy alaposan "rá van nézve."
Arca vakító fénybe kerül, és a világosság behatol nemcsak a lelkébe, de még a csontjaiba is.

Walt Disney Bambi című filmjében van egy gyönyörű jelenet.
Feltűnik az erdőben egy agancsos Szarvas.
Pompás, mint egy mitikus király.
Nagy, domború mellkasa van.
Tartása egyenes, agancsa szinte a csillagokat éri.
Az őzikék mind elnémulnak. Még a pici Bambi is.
 Csend lesz a mezőn. Megszűnik a nőstények és a kicsinyek karattyolása.
 És jön-jön az erdőből a királyi Szarvas, lassú, méltóságteljes léptekkel.
Domború mellel, büszke, fölemelt fejjel.
 Agancsa királyi korona. Lassan közeledik a kis Bambi felé.
Nem siet. Megáll előtte.
Messze néző tekintetét lassan elfordítja a mező távoli horizontjáról, s lenéz a kis őzikére.

Nem lenéz rá, hanem "rátekint".
 Hosszan. Áthatóan. Mélyen.
Óriási, barna szemei moccanatlanok.
Ettől a pillantástól a kis Bambi megszeppen, fülei lelapulnak, s mellső lábacskái kissé megroggyannak, mint aki térdre akar hullani. Mellbe löki egy sohasem tapasztalt erő.
Tátott szájjal bámulja a magasban ezt a büszke, isteni jelenséget, aki most elfordítja róla szemét, és lassú, ringó léptekkel továbbmegy.

Jön Bambi anyukája, s odaáll az ámuló kicsinye mellé.

- Mama! - mondja a kis Bambi. - Rám nézett!
- Tudom - feleli halkan a mama.
- Még így sohasem nézett rám senki... Miért?
- Mert ő az apád.
- És Mama... miért hallgatott el itt mindenki?
- Mert őt mindenki tiszteli.
- Tiszteli?... De miért?!
- Mert bölcs. Erős és bátor.
A királyi hím már egyedül áll az erdő közepén.
Fölpillant az égre, látja a vijjogó, fekete madarak közeledtét.
 Tudja, hogy jön a veszedelem, vagyis az Ember, a Vadász - elindul hát vágtatva, hogy megmentse az övéit.

Az Örök Férfiről s az Örök Nőről szebbet és pontosabbat nem lehet mondani.

 Mert Bambi anyukáján még azt is látszik, hogy "Boldogasszony"

Hiába lehetett - s bizonyára volt is - a Papáé az egész csorda valamennyi őzikéje , azért mégis az ő Ura és a kis Bambi atyja.

Valami csodálatos intimitás van a mama tekintetében, amikor királyi párját megpillantja, s a kis Bambi ebből a találkozásból azonnal megtanulja, milyen anyának, apának és gyereknek lenni.

 A királyi Szarvas tekintetét tanítani kellene az iskolában.

A mi tekintetünk gyáva.
Ideges vagy agresszív.
Gyakran sunyi és erőtlen.
Ritkán őszinte.
Néha gyilkos és könyörtelen.

De ennek a hímnek a szeméből mintha az Isten nézne ki.
Egyszerre szigorú és gyengéd.
Erélyes és szerető. Bölcs és megértő.
És nagyon-nagyon erős.
Nemcsak néz, hanem lát is.
 Felelősséget vállal önmagáért és a világért.
Azon kívül méltóság sugárzik belőle.
Valódi tekintély."

Eddig általában, megriadtam "kis őzikeként" a "hamis Szarvas-tekintettől".
Mert hiába is, de vannak férfiak, akik azt gondolják, hogy rendelkeznek ezzel az erővel.

Nincs mögöttük semmi, csupán a puszta fizikai- anyagi erő.
Ami nehézkes, és egy idő után mint "mentőővbe" kapaszkodva, akarnak lehúzni a "mélybe".

Én viszont ez Isteni Erő Fényét keresem, amit megpillanthatok, a férfi-tekintet Lélek-tükrében.

Drága Andrásom is megmondta, hogy "keresem a herceget a fehér lovon, de nekem Paripás Királyt rendelt az Ég"....
és tudom Csodaszarvasként jelenik meg az Életemben....
Vagy már megjelent?

Az ÉG tudja....

De térjünk vissza a CSODASZARVAS legendájához.

Az Ősi Isteni Fényhez.... ami már vár ránk.
Most bolyongunk Lélekként a sötét erdőben.
 Sokan megtalátuk már az Ösvényünket, az Utunkat.
Tudjuk hol vár minket a "Csodaszarvas".

Meg megállunk a nagy keresésben, elfáradunk, eltévedünk, visszafordulunk.

De Ő mégis itt van Velünk, figyel minket a rengetegben.
Óv és Vigyázz ránk.

Várja a megfelelő pillanatot, hogy megjelenjen teljes pompában.
Amikor az ember képes LÁTNI!

Amikor már ki tudjuk mondani:
LÁTLAK TÉGED!
SZERETLEK!!!

Mindenkinek, tisztán!






Nyissuk meg Szívünk kapuját.... Lássuk meg a Fényt

Nem csak vágtatni, csörtetni az erdőben... Hangoskodni, dir-dur... csapni, vágni...
Hanem leülni csendben, befelé figyelni, és akkor már ott lesz a szemünk elött.

Ebben az Évben, már megpillantjuk, de nem biztos, hogy mindenki felkészült.
Feketén-fehéren "KIDERÜL" MINDEN!

Addig is Fénylelkek, tisztuljunk,tisztítsunk!

ÉS FIGYELJÜNK EGYMÁSRA!


Nagyon fontos feladatnak érzem ez év első felében, hogy a Spirituális Társadalom is észrevegye egymást. Fontos, hogy minden Spirituális Lélek meglássa a másikban a Fényt, ne vakítsa el a spirituális Ego!
Ne legyen az, hogy ha nem ahoz a körhöz tartozik akkor már rossz!
Ne a hibákat, lássuk meg elsősorban, hanem ismerjük végre fel, hogy UGYAN ODA TARTUNK!!!!
Nem lehet mindenkinek ugyan az az ösvény, de az ISTENÜNK EGY!

EGYEK vagyunk a MINDENSÉGGEL!

Nem bántanunk vagy támadnunk, hanem EMELNÜNK kell!
Mindenkit: anyagi, szellemi, spirituális Lelket egyaránt.

Ha észre is vesszük egyes "Fény-testvérünkben"az árnyékot, akkor is szeressünk, segítsünk neki, felállni, tükrözzük  Isteni Fényünket vissza RÁ!!!

NINCS MITŐL FÉLNÜNK! Hiszen már Mindannyian megtapasztaltuk az Isteni Fényt!

Erőssítsük EGYMÁST!

Emeljük EGYMÁST!

Hiszen Egy-MÁSt csak KÖZÖS ERŐvel emelhetjük, az fizikai-anyagi lét mocsarából!


AZ ISTENI SZER-ELEM EREJÉVEL!

EGYÜTT

Visszatérve az OTT-HON-ba


Götli Kinga: Honkapu

Szarvas, Szarvas, Csoda Szarvas,
Szíved kiált, arra hallgass!
Agancsod közt Nap ragyog,
Új Világot Te hozod!
Honkapuban állunk Véled,
Körbe vesz most Magyar Néped.

Nyisd a Kaput Csoda Szarvas,
Szíved a Kulcs, arra hallgass!
Nyisd meg nékünk odaátra,
Igaz Honnak Udvarába!
Hol Napfény vár és mesés Jövő,
Hol a Szívünk is az Égig felnő.

Nőjön fel Most hét Világba,
Áldás szálljon Szép Hazánkra!
Kapu nyitva, által lépünk,
Tiszta lészen Magyar Vérünk!






Miután megfogalmazódott bennem az a felismerés, hogy ez az év a Csodaszarvas Éve lesz,
Ami egyértelmű, hiszen 2012 az emberi Tudat megvilágosodásának, Önvalóba visszatérésnek, a Szakrális Magyarság felébrdésének Éve.

Egy csodálatos ajándékként jelent meg egy "Tanmese" amit most zárásként szeretnék megosztani:


A Fény Hordozója


Volt egyszer, hol nem volt...Volt egyszer egy lány, akit megérintett a Csodaszarvas legendája.
Addig-addig ment, mendegélt, míg kérése meghallgatásra talált:
,,Én szeretnék lenni a Csodaszarvas."
Aki hallotta, álmélkodott, csodálkozott, hogy juthat ilyen eszébe...?
Többször, kitartóan, szinte beleolvadva a történetbe, a lényegébe, kérlelte, akarta, vágyta ezt a lehetőséget.

Egyszer csak kezdték komolyan venni Őt.
- Kibírod-e?
- Tudod-e mit kértél?
-Amit kértél, az beépül az életedbe, - ezt akarod?
- Nem teheted le útközben!

- Nem is akarom, nem azért kértem!

- Meg tudod- e csinálni? Átérzed-e a felelősséget, ami vele jár?
- Nem lesz ám könnyű, és lehet, hogy nem mindenki örül majd neked -mondták segítői.

Kitartóan azt felelte:
- Akkor is szeretném!
Szeretnék segíteni neki!
Vigyázom, nem ejtem el!


Tudta mélyen a lelkében, hogy amit kért az egy egész életre szól, és nagy felelősséggel jár.
Így történt, hogy egy szép napsütéses tavaszi napon megkapta, amit kért.

Egy idősebb Szarvas, aki agancsai közt hordta a Napot, szeretettel, körültekintően átadta neki az óvott fényt.
Mint egy kisgyermeket az Édesanyja, olyan óvatosan.
Agancsról agancsra szállt a Fény.
Az öreg Szarvas gondolatai óvva kísérték őket.
 Megnyugodott, hogy olyan kipróbált embert talált, aki minden tekintetben megfelel a feltételeknek.
Akit már régen keresett.

 A Szarvassá vált lány, aki már sokat tapasztalt, örömében ficánkolt, ugrándozott a füves sztyeppén.
 Mint egy gyermek, aki boldogságában körülölel mindent és mindenkit.
Ahogy a napot átvette, és alázattal hordozta Őt, hallotta még:

- Megkapod hozzá az Erőt...!
Ahhoz, hogy beteljesítse az életben szükséges és kért, az önként vállalt feladattal járó életutat.

- Egy darabig kísérlek tégedet, amíg úgy nem látom, egyedül is elboldogulsz.
Eleinte többször ott leszek veled, még ha nem is látsz engemet.
Majd egyre ritkábban jövök, s ha kellek, hívjál! Így beszélgettek, s így kapott útmutatást a lány, hiszen egy darabig együtt haladtak.
 Intette őt: - Ne ficánkolj annyit, takarékoskodj az erőddel! Így engedte útjára az öreg a fiatalt.

Ugyan mondhatta neki!
A boldogságtól, - amely áthatotta a lányt - oda-vissza cikázott a füves pusztaságon, melyen át haladtak.

 Majd a környéken egyre több cserje jelent meg.
Itt már többször át kellett ugrani a bokrokat.
 Egy tisztásra értek.
A lány sejtette, hogy valami készül...,- belül facsargatta valami szavakba nem önthető a szívét.
Nem is mert rágondolni, elhessegette a gondolatot, amely bizony többször megérintette.

Eljött az elválás, a leválás ideje...
Az öreg, aki egyben a barátja, testvére lett - bár a lány tudta, az is volt mindig - megkérdezte tőle:

- Elég, ha idáig kísérlek?

A lány tudta, hogy el kell válnia, és igaz nem teljesen szívéből és kevésbé bátran válaszolta, elhalkuló hangon: - Igen.

Belülről felkészült arra, hogy másfajta élet kezdődik számára.
Bátorságot vett magához és azt mondta:
- Tudok tovább menni.
Látszólag egyedül maradt.

Ezen a területen még dinamikusan lépkedett, nézte a szépen zöldellő bokrokat, amelyek egyre sűrűbb bozótba váltottak át.

 Ismeretlen helyre érkezett, amelyet inkább megfigyelt, nem merült el benne.
Hiába karcolták meg a gallyak minduntalan az oldalát.
Nem foglalkozott vele.
 A tágas pusztához képest, amely az élet szabadságát sugározta felé, ez a hely szikárnak, élettelennek tűnt.

De nem sokáig tartott ez az érzés, amely kissé be is zárta Őt, pár pillanatig fogva tartva.

A tájat egyre több domb, és zöldellő bokor kezdte uralni, vidámságot hozva magával.
A fiatal Szarvas felélénkült.
Az, ami fogva tartotta érzékeit, szinte teljesen lehullott róla.
 Egy hatalmas megkönnyebbülés lett úrrá rajta.
Sikerült neki minden gond nélkül leküzdenie az akadályokat.
Megőrizve azt, Akit vele együtt említenek ezután, hiszen egybeforrtak.

Megőrizte a fényt magában, és bátran, kitartóan hordozta még akkor is, amikor a körülmények gátolták. Kissé visszanézett, honnan jött. Barnás-szürkés- száraz bozót...


Ezután, csak előrefelé tekintett, és természetessé vált számára újra a szabadság.
Ahogy levetette akadályait, a fény egyre jobban, és jobban kezdett élni agancsai között.
Erőt, biztatást, kitartást sugározva mindenkire, aki ránézett.

A Szarvaslány egyre jobban észrevette, hogy viselkedése, cselekedetei között s, hogy a nap, amelyet hordoz agancsán - hogyan világít - összefüggés van.

Amikor kissé fátyolosan fénylett, szomorkásabb volt a lány.
Amikor úgy tűnt mintha tüzet vetett volna - annyira élénkké vált a fénye - nagyon jól érezte magát.
Minden helyzetben ki merte mondani saját igazát, együtt élt a Fénnyel.


Miért van ez a különbség? - tette fel a kérdést.

 - Mert félsz! Nem mered mindenkor kimondani, amit tudsz, gondolsz! Nem hagyod, hogy megismerjenek!


Tudta, igazuk van a válaszadóknak.

 Hisz kereste az utat, hogyan adja környezete tudtára igazi önvalóját.
Vajon hogyan jelenítse meg azokat az élményeket, amelyek nap mint nap érik Őt?
 Sokat gondolt rá, hogy bizony szeretné továbbadni, de még nem tudja a módját.
Lelkében egyre erősödött az elhatározás, amely egyre tisztábban láttatta vele, hogy merre vezet további útja.

Az elhatározás, amely kitartássá-irányultsággá vált, egyre tisztább tisztaságot hozott számára, átalakítva teljesen önnönmagát.
Igen jól érzi magát ebben az állapotban, amely maga az élet.
 A Belső Külsővé válik.
Könnyűnek, fénylőnek érzi magát.
Mintha egy láthatatlan védőburok venné körül...
Egyre erősebb magabiztosabb, a bokrok kevesbednek.
 Változik minden körülötte, hiszen a változás maga az élet...
 Lendületesen hagyja maga mögött a bokros területet, halad előre.
Most a vidék füves, fa nélküli.
Innen szélesebb a látótér, szétlátni jó messzire

- NEM KÖTI SEMMI SEM!
Egy hatalmas felismerés, mint ajándék hull az ölébe.
A teljes szabadság árad szét benne!
Szeretné, ha mindenki átérezné ezt az elmondhatatlan állapotot.
Szinte beleolvad a környezetbe, és abba a szeretetbe, amely puhán körülöleli.

 Tudja, ezt várta mindig, ezt a biztonságot és teljességet, amelyet születésére várva anyja méhének ölelésében érzett.
 Körülötte nincs senki sem, aki külön lenne, mindent fény borít, és a fénnyel beszél.

Te és Mi egyek vagyunk....


Eggyé vált a Nappal, amelyet hordoz agancsain.
 A fényesség árad, nem vakítja.
Itt tartózkodik egy kicsit, beszélget, feltöltődik.
Ez az az állapot, ahol bizony megfeledkezhet vállalt feladatáról.
 Választhat: - folytatja-e tovább?

Nyilvánvaló számára, ha tovább marad, a nagy boldogságtól és a fénybeolvadástól megszűnnek az elkülönülések, a vágyak.

És az is feledésbe merül, nem lesz fontos, amit vállalt.

 Itt van ajándékként, s most rajta áll, mit választ.
Válaszút elé ért.
A Nap, amelyet hordoz, a tiszta tudást is jelenti, amelyet szét kell osztania az emberek között, hiszen nekik hozta.

Nem sokáig tart a kísértés számára, hisz elhatározza:
 - útját folytatja, bár nehéz elválnia.
Erőt kap hozzá, hogy el tudjon távolodni.

Még visszahívják, édesgetik magukhoz, de Ő kitart.
Elmegy. Elmondja nekik, nemsokára visszatér...
Várják vissza, biztatást kap útravalóul.


,,A fényesség fénye változik, s Ő halad választott útján tovább, hogy a Fény, amelyet hordoz, másokra is áradhasson."
,, A Tűz lánya" Behunyta a szemét, és egy kicsit megpihent magában.


Nem aludt, hanem bensőjében lévő önmaga szólította...


Ahogy magába nézett, teste előtt, de kissé lentebb dinamikusan változó, kellemes narancssárga, sárga ,,karokat" látott körkörösen kifelé irányulni egy központból.
 Sugárzó, tiszta fény forgott benne, - hasonlatosan a Naphoz.
 Az egész üzenet energiával, élettel telve pulzált, s leginkább egy spirálgalaxishoz hasonlított.
Jó volt nézni ezt a megnyugtató, áradó, tiszta erőt.
Pár pillanat volt, amíg megérintette Őt, és beszélt hozzá:


Te a TŰZ lánya vagy valójában!
 Ennyi, és nem volt több, ami elhangzott.
Egy tisztán, egyenesen, és egyenletesen égő tűzoszlop látomása sejlett fel vele párhuzamosan, a jobb oldalán fent, mintha nyomatékot adna az elhangzott közléshez.
Türelem és állandóság áradt belőle, nyugalmat és bízatást sugárzott.
Úgy érezte, erőt kap tervezett, és vállalt feladatai sikeres elvégzéséhez.....


"Mindannyian Szarvasok vagyunk, csak meg kell találnunk Önmagunk világosságát."


1 megjegyzés:

  1. ez egyszerűen...napok óta ez a szó van bennem és nem tudtam miért,hogy Csodaszarvas...és most ez véletlen itt..a neten... szal katarzist éltem át pár perc alatt...

    VálaszTörlés